Pályaorientációs vizsgálat

Ki vagyok? Milyen is vagyok? Vannak olyan képességeim, melyekről talán nem is tudok? Melyik szakma való nekem? Melyek az erősségeim, amelyekre alapozva sikeres lehetek?

Rengeteg hasonló kérdés fogalmazódik meg a legtöbb fiatal fejében, mikor azon gondolkodik, milyen pályát válasszon, melyek azok a területek, amelyek nemcsak egybeesnek az érdeklődésével, de sikeres életpályát is ígérnek.

Ezekre a kérdésekre a Grafológiai Intézet szakemberei immár 18. éve igyekeznek választ találni, és ezzel segítséget nyújtani a pályaválasztás előtt álló diákoknak. Több ezer középiskolás, egyetemista vett már részt pályaorientációs tanácsadásunkon, mely során a kézírás alapján szakképzett grafológusok feltárják a vizsgált személy képességeit és érdeklődési területeit. A grafológiai eljárás segítséget nyújthat pályaválasztás előtt álló diákok számára, azon szakmai területek kiválasztásában, amelyekben a későbbiekben sikeres lehet.

A módszer egyik előnye, hogy nem igényli a diák személyes jelenlétét, ezért nem "nehézségként" éli meg vizsgálatot. 
Igény esetén a grafológiai szakvélemény elkészítése után személyes konzultációra is sor kerülhet, melyen a vizsgálat eredményeivel kapcsolatos kérdéseiket tehetik fel. 
A pályaorientációs vizsgálat a rész-tulajdonságok összegzésével és pályajavaslattal zárul.


Pályaorientációs szempontok:
Probléma-megközelítés; problémamegoldás; tanulékonyság; tanulási szokások; érdeklődésikör; energiagazdálkodás; terhelhetőség; munkastílus; kommunikációs képesség; kapcsolatteremtő képesség; értékek; énkép; önérvényesítés; értékek (motivációs bázis); 

Ára: 32.000 Ft + Áfa

  • Sürgősségi felár: 3 munkanapon belül + 100 %
  • 5 munkanapon belül + 50%


Részlet egy pályaorientációs szakvéleményből
A pályaorientációs vizsgálatra jelentkezett személy 13 éves, fiú, 6 osztályos gimnázium 7. osztályába jár. 
A személyiségprofil elkészítése után a pályaorientációs vizsgálat eredménye az alábbiakban foglalható össze: 
Magas színvonalú mentális adottságokkal és fejlett szociális érzékenységgel rendelkezik. Sokoldalú személyiség, akinek ebben az életszakaszában számtalan képességének kibontakoztatása még folyamatban van. Hogy ezek közül melyek fognak majd kiemelkedni, azt nemcsak a duktor érdeklődése, hanem a szülői hatások, a körülmények és az oktatói-nevelői háttér további alakulása is jelentősen befolyásolja. Ezért konkrét javaslat jelen esetben a pályaválasztást illetően még nem indokolt, sőt elhamarkodott lenne. 
Ennek ellenére az aktuális helyzetet elemezve összegzésként megállapítható, hogy a kézírás létrehozója olyan tevékenységre vágyik, ami nem hétköznapi, mások szemében is figyelemre méltó, aminek kapcsán érdekes, változatos, kreatív feladatvégzésben lehet része, folyamatos kihívásokkal találhatja magát szembe, és lehetőség szerint humorérzékét is kamatoztathatja. 
Mozgékony, aktív személyiség, aki nehezen viseli a monotóniát és a stresszt. Önálló tevékenységi körre vágyik, de nem szeretne másoktól elszigetelten dolgozni, mert igénye van társaságra; a közösség, a jól működő kapcsolatok ösztönzőleg hatnak rá. 
Fentiek alapján később olyan típusú iskolában érdemes tovább tanulnia, ahol minél szélesebb körű lehetőség adódik képességei kibontakoztatására, különösen a humán irányú képzés széles skáláját tekintve, úgymint: 

  • nyelvek, szervezési feladatok, média, kommunikáció, reklám, marketing alapismereteket vagy művészeti készségeket, fogékonyságot fejlesztő specializációt választhat.

Fontos kiemelni, hogy a duktor változásban, fejlődésben lévő személyisége, képlékeny érdeklődése okán a fentiek csak irányadóként értelmezhetők, ezért a konkrét továbbtanulási irány megválasztása előtt, javasolt a vizsgálatot megismételni.