Az „emberélet útjának felén” a „középkorú”, „felnőtt”, valamikori diákok örömmel találkoznak egymással osztálytalálkozók során – ez jó alkalom arra, hogy számvetést készítsen az ember: honnan hová jutott, milyen volt és milyen lett.

Az én esetemben ezt a szembenézést segítette az is, hogy egykori osztályfőnököm megőrizte 16 éves korunkban írt sorainkat arról, hogyan képzeljük el az életünket tíz év elteltével. A 15 éves érettségi találkozónkon megkértem a jelenlevőket, hogy tekintsenek vissza, és írják le pár sorban, mi is történt velük az elmúlt 15 évben - mit tartanak sikernek, mit kudarcnak. Emellett sokuktól megkaptam a régi írásmintákat is. Mindezek birtokában láttam hozzá annak a számvetésnek, mely a grafológia és pszichológia eszközeivel (sokszor szó szerint számvetésként) segített szembenézni korosztályom, barátaim egykori és mai énjével: eredményekkel, világnézetükkel, hangulatukkal.

A személyiségvizsgálat a grafológia és pszichológia módszereivel nagyon sokrétű lehet, azonban le kellett szűkítenem és minél pontosabban meghatároznom a vizsgálandó területet. Mikor hozzáláttam a megkapott írásminták áttekintésének, első gondolatom az volt, megvizsgálom, milyen pszichológiai személyiségjegyek predesztinálnak a sikerre. Ekkor azzal a problémával kerültem szembe, hogy találnom kellett egy olyan objektív megközelítést, amely alapján valaki sikeresnek vagy sikertelennek minősül. Ehhez a szociológiai szakirodalom ugyan nyújtott némi segítséget, de amikor filozofikus oldalról közelítettem meg a kérdést: a társadalmi siker vagy a magánéleti siker milyen viszonyban vannak egymással, arra a következtetésre jutottam, hogy ugyan fel lehetne állítani a sikeres emberek „jellemrajzát”, az mégis csak az egyik oldalról jellemezheti az illetőt. Az, hogy az én értelmezésemben valaki sikeres-e, sokkal inkább az határozza meg, boldoggá, elégedetté teszi-e az, amit elért.

Ennek vizsgálatához találtam segítséget végül a fenomenológiai megközelítés által Csíkszentmihályi Mihály flow elméletében, amely számomra a létezés – élet fogalmának elkülönítésében segített. Úgy láttam, az autotelikus én kialakítása fontos tényezője lehet az elégedettségnek, de valamivel több is nála: válaszokat adhat azokra a kérdésekre, melyek az életközép idején az érett személyiségekben felmerülnek az élet értelmét illetően.

Ami az eredményeket illeti, a két időszakban felvett írásminták vizsgálata során az látszott bebizonyosodni, hogy az érettségnek vannak kimutatható grafológiai jegyei is, ezek értelmezése azonban nem mindig egyértelmű, továbbgondolást, kontrollcsoport bevonását, illetve másfajta vizsgálati módszert (egyes grafológiai jegyek komplexebb összehasonlítása egymással, tendenciák kutatása) igényel.

Az autotelikus személyiségre jellemző vonásokat illetően először is meg kellett határoznom ezek grafológiai mutatóit, majd a grafológiai és kérdőív értékeket összehasonlítani, és egybevetni a bevallott „elégedettségi” index-szel.

Itt rá kell mutatnom, hogy mintám nem reprezentatív, ugyanakkor egy tipikus, a rendszerváltás idején felnőtté váló, kisvárosból/faluból származó feltörekvő, ambiciózus csoportot képviselnek.

Ennek fényében a kapott értékek- az elégedettség 73%-a, az autotelikus személyiségjegyek 79%, illetve 70%-os előfordulása pozitívan értékelhető, mi több, bizonyos elégedettségre adhat okot.