Grafológiai pályázat
Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából
2010-ben nagy zeneszerzőnk, Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóját
ünnepeljük. A Grafológiai Intézet és a Békés megyei Múzeumok Igazgatóságának
gyulai Erkel Ferenc Múzeuma, a Békés Megyei Önkormányzat együttműködésével ez
alkalomból írt ki pályázatot tavaly nyáron, melyre olyan magyar nyelvű,
szóközzel együtt maximum 20 ezer karakteres terjedelmű grafológiai
tanulmányokkal lehetett jelentkezni, amelyek Erkel Ferenc munkásságát,
személyiségét, életútját új oldalról mutatták be.
A október végén zárult pályázat eredménye - a Grafológiai Intézet által felkért
grafológus szakemberek és a partnerként együttműködő Erkel Ferenc Múzeum
értékelő munkáját követően - 2009. decemberében megszületett.
Első helyezett: Darvas Ágnes
Második helyezett: Kárász Kinga
Harmadik helyezett: Hornyák Ottília
Az első helyezett díja: elismerő oklevél és háromnapos gyulai üdülés a Hotel
Erkelben, melynek során lehetőség nyílik közelebbről megismerkedni nagy
zeneszerzőnk szülővárosával és szülőházával is. A második helyezett elismerő
oklevélben és Erkel munkásságához kapcsolódó zenei ajándékcsomagban részesül,
míg a harmadik helyezett elismerő oklevelet és Erkel munkásságához kapcsolódó
könyvcsomagot kap.
A nyertesek a díjátadó időpontjáról külön értesítést kapnak.
A pályázatokból a Grafológia folyóirat az Erkel-évben válogatást ad közre.
További információk:
http://www.grafint.hu
http://www.munkacsy.hu,
http://www.erkelmuzeumbaratai.hu
Grafograf:
http://www.grafograf.eoldal.hu
A Grafológiai Intézet
és a Békés megyei Múzeumok Igazgatóságának gyulai
Erkel Ferenc Múzeuma
a Békés Megyei Önkormányzat együttműködésével

GRAFOLÓGIAI PÁLYÁZATOT HIRDET

Erkel Ferenc
születésének 200. évfordulója alkalmából.
A
pályázat feltételei
- Pályázni lehet olyan magyar nyelvű, szóközzel együtt
maximum 20 ezer karakteres terjedelmű tanulmányokkal, amelyek Erkel Ferenc
munkásságát, személyiségét, életútját új oldalról, a grafológia eszközeinek
segítségével mutatják be.
- A pályázók a gyulai Erkel Ferenc Múzeumban előzetes
telefonos egyeztetést követően, megegyezés szerinti időpontban személyesen
vizsgálhatják meg a múzeumvezetés által rendelkezésükre bocsátott
Erkel-kéziratokat, vagy azokról a múzeumtól postai úton fénymásolatot
kérhetnek.
- Egy pályázó egy pályázati anyaggal indulhat.
- Új tanulmány és korábbi publikáció egyaránt beadható,
de az elbírálásnál előnyben részesülnek az újonnan született szellemi
alkotások.
- Grafológusi vagy írásszakértői végzettség nem
szükséges, hallgatók is jelentkezhetnek.
- A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy tanulmánya a
Grafológia újságban megjelenjen. A szerkesztőség fenntartja annak jogát,
hogy a közlési színvonalat el nem érő anyagokat ne jelentesse meg, azaz ne
fogadja el pályázati anyagként. A szerkesztő a megjelenés előtti
változtatási javaslatait egyezteti a szerzővel, az esetleges változtatásokat
annak jóváhagyásával eszközöli.
- Nem pályázhatnak a szakmai zsűri és a szerkesztőség
tagjai.
A pályázat beadásának határideje: 2009. október 31.
A pályázat beküldésének módja
Értékelés, eredményhirdetés
· Az értékelést háromtagú zsűri végzi. A zsűri tagjai: a Grafológiai Intézet által felkért grafológus szakemberek és a partnerként együttműködő Erkel Ferenc Múzeum munkatársa.
· A nyilvános eredményhirdetés módja: a pályázat eredménye megjelenik a Grafológia újság 2009. december-2010. januári dupla számában, valamint legkésőbb 2009. december 31-éig a Grafológiai Intézet és az Erkel Ferenc Múzeum honlapján, valamint a Grafograf internetes portálon.
· A díjátadó ünnepségre az Erkel-emlékévben kerül sor, 2010 januárjában, a Grafológiai Intézetben. Az esemény részleteiről a győztesek külön értesítést kapnak.
Díjak
Kedvezmény
További információk
Grafológia újság: grafocikk@freemail.hu,
Grafológiai Intézet: http://www.grafint.hu,
Erkel Ferenc Múzeum: erkelferencmuzeum@t-online.hu, 66/361-236, 06309589418;
http://www.munkacsy.hu, http://www.erkelmuzeumbaratai.hu
Hotel Erkel: http://hotelerkel.hu,
Grafograf: http://www.grafograf.eoldal.hu
A pályázatban együttműködő partnerek:

Grafológiai pályázat
Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából
Jövőre lesz 200 éve annak, hogy
egy régi és tekintélyes muzsikus családban világra jött nagy zeneszerzőnk, a
magyar nemzeti opera megteremtője. Mégpedig Gyulán, mivel nagyapja, idősebb
Erkel József a gyulai birtokokkal rendelkező gróf Wenckheim Ferenc gyermekeit
oktatta a zenélés csínjára-bínjára, édesapja, ifjabb Erkel József pedig egy
gyulai iskolában tanítóskodott. Keresztszülei az ifjú grófék lettek, így, noha ő
volt a legidősebb fiú, a családi hagyománytól eltérően a Ferenc nevet kapta.

Első zenei ismereteit apjától és nagyapjától szerezte, és olyan jól haladt a tanulással, hogy tízévesen olykor már helyettesíthette apját az orgonánál, és mindössze tizenegy esztendősen már zongoristaként léphetett fel a gyulai közönség előtt. Pályáját zongoraművészként és zenepedagógusként kezdte Kolozsváron, mindemellett alkalmilag vezényelt, és a zeneszerzéssel is megpróbálkozott. Pesten 1834-ben mutatkozott be, s ugyanitt a következő esztendőben véglegesen le is telepedett. A Pesti Városi Német Színháznál, a Budai Magyar Színjátszó Körnél dolgozott karnagyként, három esztendő múltán pedig már a Pesti Magyar Színházhoz, a későbbi Nemzeti Színházhoz került első karmesteri minőségben – ahol mintegy három évtizeden át munkálkodott.
1840-ben írta meg első operáját, a Bátori Máriát, és 1844-ben nyerte meg a Kölcsey Himnuszának megzenésítésére hirdetett pályázatot. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után a főváros hangversenyéletének fellendítésén fáradozott; vezetésével alakult meg 1853-ban a Filharmóniai Társaság. Bánk bán című operáját, amely egyben pályájának csúcsát is jelentette, 1861-ben mutatták be. Közreműködött a Zeneakadémia megalakításánál (1875), amelynek tíz éven át volt igazgatója és zongoratanára. Később az Operaház főzeneigazgatójaként működött. „Mellesleg” neves sakkozónak számított, és részt vett az 1864-ben alakult Pesti Sakk-kör megalapításában.
Halála előtt öt esztendővel, 1888-ban karmesteri pályafutásának ötvenesztendős jubileumát ünnepelhette a pesti Vigadó hangversenytermében. A neki átnyújtott ajándékok közül említésre méltó az a drágakövekkel ékesített, arany cserkoszorú, melynek szalagjára műveinek címeit vésték. Sok más relikviával együtt most ez is a Békés megyei Múzeumok Igazgatósága gyulai Erkel Ferenc Múzeumának tulajdona. A múzeumé továbbá a legtöbb kézírásos Erkel-kotta, de a fiaitól (Gyula, Elek, Sándor) is őriznek eredeti kéziratokat.

Most bármely grafológusnak és grafológusjelöltnek alkalma lehet arra, hogy közelebből is megismerkedjék ezekkel a kézírásos kincsekkel. Az Erkel Ferenc Múzeum 2009. október 31-éig lehetőséget biztosít arra, hogy azok, akik indulni kívánnak az Erkel születésének 200. évfordulója alkalmából meghirdetett grafológia pályázaton, előre egyeztetett, megegyezés szerinti időpontban személyesen vizsgálhassák meg a múzeumvezetés által rendelkezésükre bocsátott Erkel-kéziratokat, vagy azokról postai úton fénymásolatot kérhessenek. A gyulai Hotel Erkel pedig ugyanezen időpontig kedvezménnyel várja a Gyulára látogató grafológusokat.
A Grafológiai Intézet, az Erkel Ferenc Múzeum, a Hotel Erkel, valamint a szervező „Grafograf” internetes portál együttműködésével létrejött pályázat részletei a pályázati felhívásban, a ... oldalon olvashatók. A pályaműveket 2009. október 31-ig lehet benyújtani, az ünnepélyes díjkiosztásra pedig 2010-ben, az Erkel-év kezdetén kerül sor.
Lapunk a beérkező színvonalas alkotásokat közli.
Minden érdeklődőnek jó munkát és élményteli kutatást, sikeres pályázatot kívánunk!

Podonyi Hedvig
felelős szerkesztő